
Mozaik parketta vásárlás a Parkett-zóna webshopjáról
A mozaik parketta már egy régóta ismert parketta típus. 1960-as években jelent meg a csaphornyos parketták mellett, és előnyét elsősorban a kedvező ára adta. Olcsóbb ára pedig úgy tudott lenni, hogy méretei minden tekintetben kisebbek, mint a csaphornyos parkettáké!
A legfontosabb, hogy a vastagsága csak 8mm, amiből kiderül, hogy sokkal vékonyabb, mint nútféderes parketták vastagsága (22mm), így ugyanannyi alapanyagból, több négyzetmétert lehet gyártani. Továbbá, a panelek szélessége és hosszúsága is lényegesen kisebb mint a csaphornyos parkettáké, ezért sokkal kevesebb hulladékkal lehetett készíteni, illetve a nútféderes parketták gyártásából keletkező hulladék nagy részéből, még mozaik parkettát könnyedén lehet készíteni.
Mi is az a mozaik parketta?
- Apróbb tömörfa lamellákból készülő táblásított fa parketta.
- Vastagsága 8mm, és a kis panelek mérete 160mm x 23mm.
- A négyzetrácsos minta a legismertebb, melynek táblásított mérete 640 x 320mm.
- Létezik továbbá még halszálka mintában és futó mintában lerakható változata is!
- Anno több fafajtából is készítették, de mára inkább csak tölgyfából gyártják.
Mozaik parketta előnyök
Természetes anyag:
A mozaik parketta, a fa egyedi tulajdonságait hordozza magában, amelyek különleges megjelenést kölcsönöznek minden helyiségnek. A fa természetes melegsége, textúrája és karaktere, páratlan komfortérzetet biztosít.
- A gyártás során, a parketták szigorú esztétikai válogatáson esnek át, ami lehetővé teszi, hogy többféle stílus közül dönthess. Válogatás után alakulnak ki a rusztikusabb, csomósabb, tarkább árnyalatú, illetve a natúrabb, homogénebb megjelenésű változatok.
- A valódi fa különlegessége, hogy soha nem találunk két teljesen egyforma panelt, és ez teszi a mozaik parkettát igazán exkluzív választássá.
Tartósság:
A mozaik parketta egyik legnagyobb előnye a hosszú élettartama, amelyet a megfelelő karbantartás tovább növelhet.
- Koptatóréteg vastagság: A 8 mm-es koptatóréteg különösen fontos a padló tartóssága szempontjából. Ez a réteg nemcsak ellenállóvá teszi a parkettát, de lehetővé teszi annak többszöri felújítását is.
- Felújítható: A parketta csiszolható és újralakkozható, ami hosszú távon gazdaságos megoldássá teszi. A felújítás során a parketta új életre kel, megújítva ezzel a helyiség hangulatát.
Vastagság:
A mozaik parketta mindössze 8 mm vastag, ami számos gyakorlati előnnyel jár.
- Padlófűtés kompatibilitás: Alacsony vastagsága miatt, ideális választás padlófűtéshez, mivel nem akadályozza a hő átadását.
- Szintkülönbségek elkerülése: A vékony kialakításának köszönhetően könnyen kombinálható más burkolattípusokkal (például kővel vagy járólappal), szintkülönbség nélkül.
- Ráadásul a mozaik parketta teljes vastagsága kopófelület (mert nincs csap és horony), ezért így még tartósságából sem veszített!
Mozaik parketta lerakása
A mozaik parketta táblák mérete jellemzően 64x32 cm, amely haladós lerakást biztosít, annak ellenére, hogy nagyon kis panelekből áll össze. A táblákkal érdemes óvatosan bánni, mivel a kis lamellák egy vékony hálóra vannak ragasztva, ami éppen csak annyi tartást biztosít, hogy a parketta panelek egymás mellett maradjanak, amíg a ragasztóágyba bele nem kerülnek.
A mozaik parketta lerakása egyszerűnek tűnhet, de szakértelmet igényel. Ahhoz, hogy a lerakott mozaik parketta valóban tartósan ellássa funkcióját, nagyon fontos a megfelelő parketta ragasztó kiválasztása, valamint az aljzat megfelelő előkészítése.
- Táblák kezelése: A mozaik parketta táblák apró lamellái egy vékony hálóra vannak rögzítve, amely átmeneti tartást biztosít. A táblákkal óvatosan kell bánni, hogy a lamellák ne váljanak le a hálóról.
- Ragasztás: A parkettát teljes felületű ragasztással kell rögzíteni az aljzathoz, hogy hosszú távon stabil és tartós legyen, valamint olyan parkettaragasztót kell választani, amely kompatibilis a mozaik parkettával.
- Fogadó felület: Az aljzatnak száraznak, simának és pormentesnek kell lennie. A nem megfelelően előkészített aljzat a parketta idő előtti elválását vagy instabilitását eredményezheti.
A mozaik parketta lerakása alapos előkészítést és precíz munkát igényel. Bár a táblás kialakítás gyorsítja a folyamatot, de a mintázat illesztése, a megfelelő ragasztó kiválasztása és az aljzat előkészítése, mind-mind a tartós és esztétikus végeredmény záloga, ezért érdemes szakember segítségét igénybe venni.
Mozaik parketta ragasztók
A mozaik parketta lerakásakor a megfelelő ragasztó kiválasztása is nagy fontossággal bír, mivel ez határozza meg a burkolat stabilitását, tartósságát és hosszú távú esztétikáját. Egy rosszul megválasztott vagy gyenge minőségű ragasztó, idővel a parketta elválásához, instabilitásához, és akár károsodásához is vezethet. A mozaik parketta ragasztásakor a minőségi ragasztó és a szakszerű telepítés alapvető feltétele annak, hogy a parketta tartós, stabil, és esztétikus legyen. Mindig válassz olyan ragasztót, amely megfelel az aljzat típusának, és a parketta egyedi igényeinek!
Mozaik parketta felületkezelése
A mozaik parketta natúr, kezeletlen állapotban érkezik, így teljes szabadságot ad a végső megjelenés kialakításában. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a saját stílusodhoz és a helyiség használati igényeihez igazítsd a felületkezelést.
Választhatsz lakkozást a könnyebben tisztítható felületért, olajozást a természetes hatás megőrzéséért, vagy akár színezést is, ha igazán egyedi árnyalatot szeretnél.
A felületkezelés erőssége szintén személyre és helyiségre szabható, így biztosítva, hogy a mozaik parketta hosszú éveken át megőrizze esztétikus megjelenését és ellenálló képességét.
Mozaik parketta árak
A mozaik parketta az egyik legköltséghatékonyabb választás a valódi parketták között, így remek megoldás, ha természetes, mégis pénztárcabarát burkolatot keresel.
Az árak alakulását elsősorban a parketta válogatottsági szintje határozza meg!
A kedvezőbb árkategóriát a rusztikus mozaik parketta képviseli, amely karakteresebb mintázatával, természetes és markáns megjelenést biztosít. Ennél valamivel magasabb árú a natúr válogatottságú parketta, amely egységesebb színharmóniát, és finomabb felületi textúrát kínál.
Mozaik parketta válogatottsága
A mozaik parkettákat esztétikai jegyeik, például a csomók jelenléte, a fa erezete és színbeli eltérései alapján, különböző válogatottsági osztályokba sorolják. Az egységes színvilágú, csomómentes felülettel rendelkező parketták natúr válogatottságba tartoznak, így ezek ára magasabb. Ezzel szemben, a rusztikus hatású, markánsabb textúrával és csomókkal rendelkező változatok, kedvezőbb árfekvésűek.
Fontos tudni, hogy ez a besorolás kizárólag a parketta megjelenését érinti, ezért a minőség, a tartósság és a megbízhatóság, minden válogatottsági kategóriában azonos.
Mozaik parketta karbantartása, tisztítása
Egy gondosan lerakott és megfelelően felületkezelt mozaik parketta szépsége és élettartama, nagymértékben függ a rendszeres karbantartástól és helyes tisztítástól.
Íme néhány hasznos tanács, hogy padlód hosszú távon is megőrizze eredeti állapotát:
- Napi karbantartás: Porszívózd vagy sepregetéssel távolítsd el a port és szennyeződéseket.
- Nedves tisztítás: Csak enyhén nedves moppal töröld át a felületet, elkerülve a túlzott nedvességet.
- Tisztítószerek olajozott mozaik parketta esetén: Olyan tisztítószert válassz, amely kifejezetten olajozott felületekhez készült, mert ezek gyengéden tisztítanak, miközben pótolják az olajos védőréteget.
- Tisztítószerek lakkozott mozaik parketta esetén: Lakkozott felületekhez kifejlesztett tisztítószereket használj, amelyek nem tartalmaznak durva vegyi anyagokat, így megőrzik a lakk védőhatását.
- Rendszeres olajozás: Olajozott felületeknél, évente 1-2 alkalommal újra kell olajozni a padlót, hogy megmaradjon természetes szépsége, és védve legyen a fa, a kiszáradástól.
Extra tippek a mozaik parketta hosszú élettartamáért
- Szennyfogó szőnyegek: Helyezz el minőségi lábtörlőt a bejáratnál, hogy csökkentsd a por és kavics bejutását a helyiségekbe.
- Bútorvédők: Rögzíts filc alátéteket a bútorok lábaira, hogy megelőzd a karcolásokat.
- Mozaik parketta védelme görgős székek használatakor: Használj puha gumigörgőket vagy padlóvédő alátéteket, a gördülő székek alá.
- Kerüld a durva tisztítóeszközöket: Ne használj fém sörtéjű keféket vagy erős vegyszereket, mert ezek károsíthatják a parketta felületét.
- Azonnali folyadékeltávolítás: Töröld fel minél előbb a kiömlött folyadékokat, hogy elkerüld a fa nedvességfelszívását, és az ebből adódó deformációt.
Ezekkel az egyszerű, de hatékony lépésekkel mozaik parkettád hosszú éveken át megőrzi természetes szépségét és strapabíró jellegét.
Vásárlás a Parkett-Zóna webáruházból
Vásárolj mozaik parkettát webáruházunkban vagy Budapesti üzletünkben!
Online vásárlás:
- Kényelem: Rendeld meg mozaik parkettádat otthonról, online felületünkön.
- Szállítás: Biztosítjuk a gyors és megbízható házhoz szállítást, hogy mihamarabb befejezhesd a burkolást.
Személyes vásárlás Budapesten:
- Elérhetőség: Keress fel minket a Budapest 18. kerületi üzletünkben, mely könnyen megközelíthető az M0-ás körgyűrű irányából is. Parkolás üzletünk előtt ingyenes és egyszerű!
- Személyes tanácsadás: Szakképzett értékesítőink segítenek minden kérdés tisztázásában.
Egyéb szolgáltatásaink:
- Szakmai tanácsadás: Segítünk megválaszolni minden kérdésed, amely felmerül a mozaik parkettával kapcsolatban.
- Házhoz szállítás: Átfogó szállítási szolgáltatást kínálunk, legyen szó Budapest, Pest vármegye vagy az ország bármely részéről.
- Kivitelezési szolgáltatás: Profi csapatunk gondoskodik a mozaik parketta szakszerű lerakásáról, ha erre igényt tartasz.
Kérdésed van?
Ne habozz, fordulj hozzánk bizalommal! Készséggel állunk rendelkezésedre, hogy minden kérdésedre választ adjunk a mozaik parkettákkal és kiegészítőikkel kapcsolatban.